Szexuális nevelés programunkat 2010 őszén a Lídia gyerekotthonban tartottuk IX-XII. osztályosok számára. Egy 8 tagú lelkes fiatalokból álló csoporttal dolgoztunk együtt. A program elsődleges célja a csoportkohézió kialakítása volt, ami sikeresen megvalósult a résztvevők optimális létszámának köszönhetően. Második fontos célunk az volt, hogy segítsünk ezen fiataloknak egy helyes attitűd kialakításában, ami a szexuális életet illeti.

Ezen program 8 alkalmat foglalt magába. Első alkalommal megismerkedtünk, lefektettük a csoportozás alapjait és szabályait. Minden egyes alkalommal egy témát dolgoztunk fel, ami a helyes magatartás kialakítását illeti a szexuális egzisztenciával szemben. Ezen témák a következők voltak: a női és férfi nemi szervek felépítése és működése; fogamzás, terhesség, abortusz; fogamzásgátlás módszerei és a nemi úton terjedő betegségek; hogyan válasszunk társat magunknak?; döntéshozatal, felelősségvállalás; szeretkezés, az első alkalom.

Minden egyes alkalmat játékkal kezdtünk és fejeztünk be (olyan játékot választottunk, ami felvezette a témát). A találkozások interaktívak voltak, a résztvevő fiatalokat bevontuk a tevékenységekbe (kvíz, összeillesztés, szerepjáték), alkalmuk volt kérdéseket feltenni (név nélkül), valamint véleményüket kifejteni az éppen tárgyalt témával kapcsolatosan.

A program végeztével, értékelésünk szerint a csoporton látható volt a fejlődés: a témákhoz kötött fogalmak helyes elsajátítása, egymás véleményének tiszteletben tartása, az egymás közti kommunikáció javulása.

A csoportozásrol láthatnak képeket a GALÉRIA címszó alatt.

A programot a Communitas Alapítvány támogatta.

 

 

SZEXUÁLIS NEVELÉS VI-VIII OSZTÁLY RÉSZÉRE


Mi a szerelem?
Ártalmas-e az önkielégítés?
Kérdéseid vannak a szexualitással kapcsolatban?
Nem tudod kihez fordulj?

Az alábbiakban egy rövid vázlatot találsz a csoporttevékenységek tartalmáról

1. alkalom: ismerkedés, a következő kilenc alkalom tematikáinak rövid bemutatása, csoportjátékok, szabályok lefektetése, elvárások tisztázása a diákok részéről
2. alkalom: tisztálkodás, nemi szervek felépítése és működése
3. alkalom: menstruáció, magömlés, maszturbáció, orgazmus
4. alkalom: fogamzás, terhesség, abortusz
5. alkalom: fogamzásgátlás módszerei, nemi úton terjedő betegségek
6. alkalom: nemi identitás és funkciózavarok, a férfiasság, nőiesség nyomában
7. alkalom: szerelem, párkapcsolat
8. alkalom: szeretkezés, az első alkalom, szexuális örömszerzés
9. alkalom: döntéshozatal, felelősségvállalás, egészséges életmód
10.alkalom: összefoglaló, csoportzáró alkalom, a tanultak felidézése játékos formában, elbúcsúzás

  

SZEXUÁLIS NEVELÉS IX-XII OSZTÁLY RÉSZÉRE 


Mi történik, ha szerelmesek leszünk?
Hogyan válasszunk társat magunknak?
Csak szex és más semmi...?
Mi a harmonikus párkapcsolat titka?

Az alábbiakban egy rövid vázlatot találsz a csoporttevékenységek tartalmáról

1. alkalom: ismerkedés, a következő kilenc alkalom tematikáinak rövid bemutatása, csoportjátékok, szabályok lefektetése, elvárások tisztázása a diákok részéről
2. alkalom: mi történik, ha szerelmesek leszünk? 
3. alkalom: hogyan válasszunk társat magunknak? (párválasztás régen és ma)
4. alkalom: higiénia; a női és férfi nemi szervek felépítése valamint működése
5. alkalom: fogamzás, terhesség, abortusz
6. alkalom: fogamzásgátlás módszerei, nemi úton terjedő betegségek
7. alkalom: nemi identitás és funkciózavarok -  a férfiasság/ nőiesség nyomában
8. alkalom: szeretkezés, az első alkalom, szexuális örömszerzés 
9. alkalom: döntéshozatal, felelősségvállalás, egészséges
életmód -  avagy mi a harmonikus párkapcsolat titka 
10. alkalom: összefoglaló, csoportzáró alkalom, a tanultak felidézése játékos formában, elbúcsúzás