IRÁNYTŰ - INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ KÖZPONT

  
Az Iránytű központ 2008 őszétől kezdte el tevékenységét és önkéntes szakemberek bevonásával működik. Diákok, egyetemisták, szülők és pedagógusok számára szervezünk tevékenységeket. Gazdag kínálatunkból mindenki megtalálhatja azt, ami őt aktuálisan érdekli. Szervezünk csoportfoglalkozásokat különböző témák mentén (pályaválasztás, kommunikációfejlesztés, személyiségfejlesztés, csapatépítés, stb.), kerekasztal beszélgetéseket szülők és szakemberek bevonásával, műhelymunkával egybekötött előadásokat (enneagram, diszlexia-megelőzés, abortusz, stb.).
 
Eddigi tevékenységeinkről itt olvashatnak.
 
Az Iránytű központ keretén belül tanácsadásra is lehetőséget nyújtunk, Tanácsadó szakembereink várják az Önök/ a Te jelentkezésüket/ jelentkezésedet.
 
Nyitottak vagyunk az önök által/ általad igényelt programok (csoporttevékenységek, kerekasztal-beszélgetések) megszervezésére, moderálására.
  
Az első évi működést a Fiatalok Lendületben Program támogatta.
 
 

 
 
DIÁKCSERÉK
  
2007-ben Egyesületünk vendégül látta a drezdai (Németország) EHS Főiskola szociálpedagógus hallgatóinak és tanárainak tíz fős csoportját. Céljaink hasonlók voltak: szakmai tapasztalatcsere, a romániai (erdélyi) szociális háló bemutatása. Természetesen nem hiányzott a jókedv és a kirándulások sem. 
 
 
  
Nemzetközi szakmai csereprogram

2008 nyarán 10 napos, 4 országot (Németország, Ausztria, Magyarország és Románia) érintő tanulmányút keretében ismerhették meg a résztvevők az adott országok szociális hálójának és képzésrendszerének jellegzetességeit. Szociális munkás és szociálpedagógus hallgatók és tanárok, valamint pályakezdő segítő szakemberek ismerkedtek egymással illetve műhelymunka formájában szociális jellegű egyesületek és alapítványok tevékenységével. A tanulmányút a Gyökerek és távlatok címet viselte.
 
 
 
Egy kicsít bővebben...

2008. július 28-án indultunk el Marosvásárhelyről majd Budapesten csatlakoztak hozzánk a magyarországi lányok. Hosszas utazás után július 29-én reggel megérkeztünk a mikrobusszal Németországba. Könnyedén megtaláltuk a tábor színhelyét, ahol már várt ránk a többi résztvevő.
A program első két napjában csapatépítés volt, két csodálatos napot töltöttünk el Szászsvájcban (Zeughaus menedékházban). Kirándulásokat, ismerkedő játékokat, többé-kevésbé strukturált beszélgetéseket szerveztek a különböző csoportok vezetői. Az esti tábortűz mellett bemutattuk a képviselt országokat és valamennyi képviselt intézményt.
A következő három napot Drezdában töltöttük, ahol azokat az intézményeket ismertük meg, amelyekben a németországi résztvevők dolgoztak vagy tanultak. Meglátogattuk a két szociálpedagógus és szociális munkás képző egyetemet (EHS Evangélikus Egyetem és Technikai Egyetem). Ezekben az intézményekben alkalmunk adódott a tanárokkal és diákokkal kötetlen beszélgetéseket folytatni. A kerekasztal beszélgetéseken összehasonlítottuk a részt vevő országok szociális hálóit. Meglátogattuk a Shukura alapítványt, amely szexuális bántalmazás megelőzésén munkálkodik. Itt saját bőrünkön tapasztalhattuk meg hogyan dolgoznak a szülőkkel, diákokkal egy bemutató műhelymunka keretén belül.
Minden este lehetőségünk volt belepillantani a drezdaiak életébe olyan tevékenységek révén, mint: piknik a központi parkban, az egyetemi kampusz és egyetemi könyvtár, az éjszakai klubok (tánc) meglátogatása valamint a Diva Maxima koncerten való részvétel által. A drezdai programot a Grenzgänger partnerszervezet tervezte meg az EHS régi és aktuális diákjainak segítségével.

Vasárnap megtisztelő volt, hogy részt vehettünk az évente egyszer megrendezett "erdei istentiszteleten", amelyet Dippoliswalde melletti erdőben tartottak. Ez egy felejthetetlen és felemelő része volt a tapasztalatcserének. Dippoldiswalde-ban járva meglátogattuk az Evangélikus Diakónia Központját és a faluban működő öregek otthonát.
A hétfői napot Budapesten töltöttük az Élményakadémia, a Wesley János Főiskola és a Fűtött utca szociális menhely meglátogatásával. A Fűtött utca egy befedett szűk utcaszakasz, ahol azok a rászorulók kapnak menedéket (zuhany, wc, konyha, ágy), akiket más menhelyekre nem tudnak befogadni (alkoholisták, drogosok). Beszélgetéseket folytattunk az ott dolgozó szociális asszisztensekkel. A lelkesedésük és a munkájuk iránti őszinte elkötelezettségük csodálatot ébresztett bennünk.
Éjszakai utazásunk végén megérkeztünk Romániába, a csereprogram utolső színhelyére. Három napot töltöttünk Marosvásárhelyen, ahol szociális intézményeket látogattunk meg (Alpha Transilvana, Caritas Alapítvány, Sapientia Egyetem). Ezeket a látogatásokat úgy szerveztük, hogy a résztvevőknek ne csak elméleti, hanem gyakorlati élményt nyújtson. Szabadidős tevékenységek színesítették a programot (piknik, városnézés, táncolás, bevásárlás és záróvacsora).
Utolsó este a program kiértékelése és jövőbeni folytatása zárta a tapasztalatcserét. Az ünnepélyes vacsorát egy olyan vendéglőben fogyasztottuk el, ahol tipikus erdélyi környezetben volt részünk. Másnap a résztvevők gazdag élményekkel térhettek haza, köszönet mondva a számtalan kulturális és szakterületű ismeretért azoknak az embereknek, akikkel időközben megbarátkoztak.

Köszönet a résztvevőknek az aktív bekapcsolódásért.

 
 
  
 

A tapasztalatcserét a Fiatalok Lendületben Program támogatta.